Hársvölgyi Virág
Hagyományos japán kokeshi babák
Tóth-Vásárhelyi Réka babái

„Szakura örök
Mi változik? A HÁTTÉR!
Csalfa egy játék...”
Tóth-Vásárhelyi Réka

Japánban hagyományosan sok játék és bábu készült, melyek egy része a népművészet körébe sorolható, és ténylegesen a játékra szánt babákat jelöli, míg másik részük iparművészeti jellegű és a különböző ünnepek kellékeként ismert. Utóbbiakhoz tartoznak a Lányok Napja néven ismert családi babaünnep (hinamatsuri) kosztümös babái, illetve a hagyományos esztergált babaműfaj képviselői, a kokeshi babák. Megjelenésükre jellemző a hengerforma test és az elnagyolt fej, kezük és lábuk pedig nincsen. A felületet díszítő festés alapján még sincs hiányérzete a nézőnek, hiszen a babák egyszerű formáikkal, élénk színeikkel is karakteresek, manapság pedig az iparművészet önálló ágát képezik. A kokeshik története a 19. századig nyúlik vissza, hagyományuk Japán északkeleti régiójában (Tōhoku) az ottani kézművesség termékeként alakult ki, majd terjedt el az egész országban, ahol területenként eltérő típusokat hozott létre. A helyi jellegzetességek – díszítésmód, alkalmazott faesztergályos technika, alapanyag felhasználása – szerint, a kokeshi babák osztályozhatóvá és felismerhetővé váltak stílusjegyeik alapján, melyek a mai napig mesterről tanítványra szállnak. Játékként az Edo-korban divatossá vált babák a második világháborút követő gazdasági fellendülés eredményeképpen már emléktárgyként jelentek meg, elsősorban a népszerű japán üdülőhelyek szuvenír boltjaiban. Ezeket az új kokeshiket (shinagata) külön névvel is megkülönböztetik a hagyományos (dentō) kokeshiktől, melyek gyökerei kétszáz évvel ezelőttre tekintenek vissza, és kezdetben kultikus célokat szolgáltak. A mai napig is ápolt hagyományok közé tartozó babanapi ünnepkörben továbbra is kiemelt szerep jut a babáknak. Japánban azok a családok, ahol kislány van a háznál, minden év március 3-án megünneplik a Babák Ünnepét, másként Lányok Napját, mely napon kisebb-nagyobb baba-együttest állítanak ki a lakás egy kiemelt pontján. A babák elrendezésének módja egy lépcsőzetes állvány, ahol a felnőtt bútorzat miniatürizált másai jelennek meg a kelengyekészletben, valamint a császári pár és udvartartása zenészekkel, testőrökkel, szolgákkal. A babaállvány figurái azonban nem játékok, hanem ünnepi kellékek, melyek a családban lévő leánygyermek erőben, egészségben való felnövekedését, majdani férjhez menetelét célzó jókívánságok fizikai kivetülései és a japán társadalomban oly fontos hierarchikus rend megjelenítői. A babakészlet iparművészeti szempontú feldolgozása nyilvánvalóvá teszi, hogy a kokeshik népszerűsége a mai napig töretlen, nemcsak világszerte, hanem saját hazájukban is, ahol a tradíciókat híven őrző kokeshi-készítő mestereket élő nemzeti kincsként tisztelik. Napjainkra kevesen maradtak, tanítványaik azonban tovább viszik, és új szemlélettel gazdagítják ezt az egyszerű technikát, amelyből immár kreatív (sōsaku) babák születnek.

Az iparművészek által is felfedezett műfaj új funkcióban megjelenő kokeshiket teremt, a hagyományos formakincset továbbgondolva egyénített vonású babák, lakberendezési tárgyak (ledes falilámpa), viseleti kiegészítők (ékszerek) is magukon hordozzák a kokeshik alapvető stílusjegyeit: pufók, zárt arcocska, hengerszerű test, mosolygó szem és végtelen báj. Mindezek együttesen jelen vannak Tóth-Vásárhelyi Réka iparművész alkotásaiban, aki egyéni látásmódjával és ötletgazdagságával nyitott új, eddig ismeretlen fejezetet a kokeshik magyarországi megismerésében. Babái egytől egyig egyéniségek, és ha látszatra hasonlónak tűnhetnek is, mindegyikük más és más. Nemcsak azért, mert az egyiknek masni van a hajában, míg a másik copfos, hanem mert a babáknak nevük van. Születésük után, vagyis amikor a nyers fára festett arc élni kezd és ruhát ölt magára, kialakul a baba egyénisége, amihez illő nevet kap. (pl. Harmónia, Szeretet) A babákhoz használt anyagok is változatosságot mutatnak, legyen az jávor-, kőris-, bükkfa vagy egzotikus wenge. Az alapanyagtól függően a felvitt festék különböző mélységeket ölthet, aminek hatására szinte tapinthatóvá válik a megfestett kimonó és annak rétegei, fémesen csillog a szamuráj páncél,  vagy éppen a fa erezetének esztétikai minősége jut érvényre a lakkozatlan, viaszolt felületen. A babák között megtalálhatóak a hagyományos japán társadalom emblematikus alakjai (szamuráj, gésa), hétköznapi alakok (esküvői pár, kislány, gyermekét hordó anya), és a japán művészet gazdag mintakincséből merített figurák (szerencsehozó Daruma és Maneki Neko, az integető cica.) A kokeshi nagy becsben áll Japánban ma is. Minden olyan tulajdonsággal rendelkezik, mely a japán művészetben nagyra becsült egyszerűség és a fölösleges részletek elhagyása mellett a kifejezés teljességét tudja megmutatni. Tóth-Vásárhelyi Réka babái vagy babáival díszített tárgyai funkciójuk szerint lehetnek játékok, díszek, ékszerek, lakberendezési eszközök, de mindenképpen igazi műalkotások a formaalkotó művészet státuszában.

Forrás:
Hopp Ferenc Kelet-ázsiai Művészeti Múzeum:
Hagyományos Japán viselet és kortárs magyar ékszerek
JAPÁN VÖRÖS ÉS FEKETE
Szerkesztette: Fajcsák Györgyi, Budapest-Pécs 2013